Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2021

Bioderma

Sziasztok! Ebben a bejegyzésben egy kézkrémről szeretnék Nektek véleményt írni. Még decemberben kezdem el használni, de nem volt alkalmam írni róla.  A téli időszakban állandóan meg kell küzdenem azzal, hogy szép és ápolt legyen a kezem. A  jelenlegi helyzet miatt nehezebb mint eddig, mivel nem csak a hideg idő miatt, hanem a kézfertőtlenítés miatt is meg küzdenie a bőrömnek, az állandó kézmosást már meg sem említem. Nagyon ki van száradva, repedezve, néha vérzik is.  A Bioderma krémje nem csak kéz ápolásra, hanem köröm ápolásra is jó, viszont az én esetemben sajnos nem láttam változást. Lefekvés előtt szeretem inkább használni, mivel reggelre ápolt és puhák lesznek a kezeim. Hamar beszívódik, nem hagy maga után zsíros/ragadós érzést, kellemes az illata. Praktikus, mivel a táskában is elfér, így néha magammal viszem. Örülök annak, hogy kipróbálhattam, remélem lesz még alkalmam máskor is használni.   Ti próbáltátok a terméket? Nektek bevált?  Köszönöm, hogy elolvastad, remélem tetszett

Kakaós csiga

2021 első bejegyzését mivel kezdhetném ha nem mással mint egy recepttel. De mielőtt megosztanám Veletek a receptet szeretném megköszönni a támogató üzeneteiteket, amiket az előző évben kaptam. Nagyon örülök, ha hozzám fordultok tanácsért, különösen ha az a tanács receptel kapcsolatos. A hétvégét egy ínycsiklandó kakaós csigával indítottam, aminek a receptjét szeretném Veletek megosztani. Egy egyszerű recept, nagyon puha tesztáju, jó sok kakaóval. Mikor megsül nagyon illatos lesz tőle a helység. Másnap is puha még a tésztája, persze ha marad belőle.  Nem kell hozzá sok hozzávaló, hamar elkészül, az én számomra az eddigi legjobb kakaós csiga recept. Hozzávalók: 500 g liszt Csipet só  3 dl tej  Fél csomag élesztő (25 g)  3 db tojás sárgája  3 ek cukor  3 ek olaj (vaj)  Töltelék: Porcukor, kakaó ízlés szerint  Csoki darabkák Olaj, a kéneshez Elkészítés: A langyos tejben elkeverjük a cukrot, hozzá adjuk az élesztőt és hagyjuk felfutni.  A liszthez hozzá adjuk a sót, tojást, az olajat és a f