Ugrás a fő tartalomra

Blogmas 2021-2 rész

Sziasztok!

Az utóbbi több mint egy hétben megnéztem jó pár karácsonyi filmet. Köztük volt olyan, amit már láttam és természetesen volt olyan is amit most láttam először, viszont nem utoljára. 

Arra gondoltam, hogy biztos kíváncsiak lennétek rájuk, így megosztom Veletek. Két karácsonyi film ajánló bejegyzést szeretnék Nektek írni, így ebben a bejegyzésben 5-t fogok bemutatni. Legelőször azokat fogom megemliteni, amik idén jöttek ki és fűzök hozzájuk egy pár soros véleményt is. 

A SZERELEM ILLATA 


Leírás: Egy nő elutazik online megismert udvarlója szülővárosába, hogy meglepje karácsonyra, de rádöbben, hogy egy másik férfi várja, aki átverte őt. A férfi megpróbálja rávenni, hogy az ünnepek alatt tegyen úgy, mintha a barátnője lenne, cserébe bemutatja őt annak, akihez eredetileg érkezett volna.

Véleményem: tetszett a film, volt mondani valója. Ez alatt azt értem, hogy felhívja a figyelmünket arra, hogy mennyire kell vigyázni arra, ha interneten keresztül próbálunk párkapcsolatot keresni. Sose tudhatjuk azt, hogy aki a képernyő másik oldalán van, valójában tényleg az a személy, akinek mutatni akarja magát. Itt szembe is jött velünk, hogy a főszereplő nem az volt (külsőleg), akit láttatni akart. 

Ettől eltekintve a film még humoros és romantikus is volt. Számomra újra nézős film. 

KARÁCSONYI CSEREBERE 3:SZERELMES CSILLAGOK


Leírás: Ellopják a hercegnő egyik relikviáját, ezért Margaret királynő és Stacy hercegnő Fiona segítségét kéri, aki Margaret unokatestvére. Fiona szövetségese egy férfi a múltból, akihez romantikus szálak fűzik, és mindeközben egy meglepő és váratlan szerepcsere is történik.

Véleményem: számomra az első rész a kedvencem a Karácsonyi Csereberéről, de ezt is imádtam. Habár ez a rész sokkal jobban tetszett, mint a második. 

Romanikus és humoros film, jókat nevettünk a húgommal rajta. Egy nehéz munka nap után, szerintem jó választás a megnézése. 

A FIÚ, AKIT KARÁCSONYNAK HÍVNAK


Leírás:Az eltökélt, ifjú Nikolas beteljesíti sorsát, amikor a manók által lakott, varázslatos földön elindul, hogy megkeresse édesapját – és hazavigye a remény ígéretét.

Véleményem: tipikus kis gyerekekkel nézős családi film. Tetszett, szép és látványos film.

A film végén különösen megragadott az a gondolat, hogy nem az számít hogy mit rejt az ajándék, hanem a szándék a fontos. Ezzel a gondolattal teljes mértékben egyet tudok érteni, ezt nagyon szem előtt kell tartani!! 

A KARÁCSONYI KASTÉLY


Leírás:A botrány elől menekülő népszerű írónő Skóciába utazik, ahol beleszeret egy kastélyba, és szembeszáll a tulajdonosával, egy mogorva herceggel. 

Véleményem: lényegében tetszett, de nem az a típusú film, amit újra néznék. Számomra egyszernézős, nem hozta az a tipikus karácsonyi hangolódást, mint az ez előbbiek. 

ÉRTELEM, ÉRZELEM ÉS HÓEMBEREK (2019) 


Leírás:a Dashwood testvérek – Ella és Marianne – imádják a karácsonyt, nagy rajongói a legszebb ünnepnek. Egy partiüzletet vezetnek, amelyben természetesen kiemelt szerepet kap a fehér ünnep. Az ügyfelek nagyon elégedettek a nővérek munkájával, akik roppant boldogok, egészen addig, míg nem találkoznak Edward Ferrisszel, a cég vezérigazgatójával. A két lelkes nőszemély olyan feladatot kap, amibe majdnem beletörik a bicskájuk, de a karácsony szeretete átsegíti őket az összes nehézségen. 

Véleményem: nagyon tetszett, nem bonyolult történet, nem volt túl nyálas, de mégis romantikus, igazi kis karácsonyi hangulatu, könnyed. 

A lakásukért teljesen odáig voltam, szívesen laknám. Azok a dekorációk és a berendezés... nem fogok megsértődni, ha valaki meg akarna lepni egy ilyen típusú lakással. 


A tavaly is megosztottam veletek egy karácsonyi film ajánló bejegyzést, ide kattintva olvashatjátok is. 

Ha felkeltette egy film az érdeklődéseteket és megnézitek, szívesen elolvasnám a véleményeteket. 

Jó filmezést kívánok!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kuglóf

Első kuglóf, amit anyával közösen sütöttünk. Nagyon egyszerű és finom. Ebéd után nagyon jól esik.   Hozzávalók 250 dkg Ráma margarin  150 dkg cukor 2 tojás  1 sütőpor 1 vaníliás cukor  250 dkg túró  250 dkg liszt  citromhéj rumaroma megy Elkészítés  A margarint a cukorral jól összekeverjük. Hozzáadjuk a tojást és megint jól összekeverjük, aztán mehet utána sorjában a többi hozzávaló. A kuglóf formát jól kikenjük margarinnal és 170-180°on sütjük 1 órán keresztül, tűprobáig. Szép vasárnapot kívánok!   Instagram

Kedvenc muffin recept-1 rész

Sziasztok! Ma egyik kedvenc muffin receptemet írom le nektek. Nagyon szerette a család mikor elkészítettem, mivel nemcsak, hogy finom, de laktató is. Uzsira, reggelire tökéletes. S ajtos-kolbászos muffin   Hozzávalók: 240 g finomliszt  1 ek   sütőpor 1 kk   só 90 g sajt   (reszelt) 1.7 dl   tej 1 db   tojás 1 ek   mustár 50 g   vaj   (megolvasztva) 1 ek   köménymag   (egész!) kolbász (amennyit szeretnétek) Elkészítés: A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzákeverjük a sütőport, a sót, a sajtot és a köménymagot. Az enyhén felvert tojást elkeverjük a tejjel és hozzáöntjük a lisztes egyveleghez. Az olvasztott vajat és a mustárt úgyszintén, majd pár mozdulattal összevegyítjük a tálban lévő összes hozzávalót. A kolbászt apróra vágjuk és azt is hozzádjuk. A tésztát kivajazott, vagy papírkapszlikkal bélelt muffinforma mélyedéseibe elosztjuk. 200 fokra előmelegített sütőbe toljuk és kb. 15 perc alatt aran...

Rutinom-karantén verzió 2 rész

Ahogy ígértem megérkeztem a "rutinom-karantén verzió" következő részével. Ha nem olvastad az első részt,  ide kattintva  megteheted.  Ebben a részben szeretném nektek bemutatni, hogy milyen smink termékeket használtam a karantén alatt, habár nem sokszor látta smink az arcom.  Giordani Gold alapozó  Hétköznapokra szuper választás. Nagyon szeretem, mivel természetes hatást nyújt, nem azt a maszkos hatást. Jól építhető alapozó. Könnyű eldolgozni, hosszú órák után is tartós marad, nem szoktam lefixálni púderrel. Épp, hogy elfedi az apró bőrhibákat. Porcelain árnyalatba van meg nekem.15-ös fényvédő faktort tartalmaz.  Essence camouflage korrektor  Az illata volt az amiért megvettem, nagyon tetszik nekem. A korrektorral annyira nem vagyok megelégedve. A szemem alatt eléggé mélyek a karikák, így bármennyit is teszek belőle, nem fedi el teljesen. A pattanásaim pirosságát sem fedi el sajnos. De van ám jó pontja is pl. a tartóssága vagy akár az, hogy könnyen el ...