Ugrás a fő tartalomra

Tippek az otthon maradáshoz karantén esetén

MARADJ OTTHON.

Fontos hogy tisztába legyünk azzal hogy milyen veszély is van jelenleg körülöttünk. Nem játék ez, de sokan annak gondolják. Az otthon maradást egyes emberek vakációnak fogják fel, pedig nem az. Ne csak saját magad érdekébe maradj otthon hanem máséba is. Nem tudhatjuk ki fertőzőt és ki nem. Első sorban a saját egészséged a fontos. 

Biztos vagyok benne hogy előfordul hogy valamire nagy szükséged van és muszáj elmenj a boltig, ilyenkor fontos hogy legyen nálad kézfertőtlenítő. Ne sajnáld használni és ahogy hazamész egy jó alapos kéz mosást végez el.


Jelenlegi bejegyzésben megosztok pár tippet hogy mivel töltsd el a szabad időd, vagyis amit én is alkalmazok.

Otthon maradás 

Ebben én nagyon jó vagyok. Szeretek bent lenni, így nekem nem esik nehezére hogy bent kell lenni. Le tudom magam foglalni bármivel.

Pihenés 

Egy délutáni alvás se árt az embernek, még jól is esik. Bekuckozni az ágyba egy csupor teával vagy kakaóval szuper ötlet,  vagy akár kiülni a teraszra is most hogy jó idő van. 

Olvasás 

Mivel van időm újból elkezdtem olvasni. Jelenleg a Jamie McGuire- Maddox testvérek sorozatát olvasom. Volt egy-egy része ami nem tetszett, nem foglalt le, nem találtam izgatónak, de a többi szuper eddig. 

Ha befejezem mindenképp szeretnék neki kezdeni a Caroline Kepnes- Te c. könyvnek. Mióta láttam a sorozatot-amit mellesleg nagyon ajánlok- azóta szeretném el is olvasni, szuper jó volt, már várom a 3-dik évadot. 

Sorozat nézés 

A minap fejeztem be a Sex Education sorozat. Tetszett, várom a folytatását.
Különösen fiataloknak való sorozat. Ha még nem láttad mindenképp nézd meg.

Neki kezdtem Az élet csajos oldalának. Régebben láttam a TV-ben egy-egy részét, így arra jutottam hogy tartok egy sorozat maratont az olvasás mellett, ami bevallom nem könnyű. 

Sütés 

A bejegyzések láttán tudjátok már hogy az egyik hobbim a sütés. A hétvégén készítettem el anyával életünk első kuglófját, ami nagyon jól sikerült. Imádtuk, már gondolkodom hogy kellene süssek a sorozat nézés mellé. 
Takarítás

Ezt előre kellett volna írjam, de most már mindegy. Hiszen nincs lazulás, amíg nincs kitakarítva. Ez NAGYON FONTOS. 

Be kell valjam utálok takarítani. Nagyon nehezen veszem rá magam, de ha muszáj akkor nincs mit tenni. A jelenlegi helyetben 2 naponta-max 3-törlőm át a szekrény felületét, amit mások 1x szoktam a héten. Alaposan kisszelőztettem a szobát is naponta 2x. 

Zene hallgatás 

Ez nagyon jól jön mikor takarítok. Az utóbbi időben erre a zene listára szoktam takarítani. Vagy csak simán szeretek az ágyba feküdni és úgy hallgatni zenét.

Bőr ápolása 

Így hogy több időm van, úgy fordítottam a bőrömre is több időt. A legtöbb bőrápollással kapcsolatos termékeim ugyan azok, de megtalálható benne új is, mint például az Ivathermnek az egyik arclemosója, amiről nemsokára olvashattok a blogon is. A másik pedig az Oriflame arcmaszkja.



Ebben a nehéz időszakban próbáljunk optimistának maradni, összefogni, vigyázni  magunkra és egymásra, legalább 1 m távolságot tartani, ne ölelgessük a másikat, ne vásároljuk fel a boltot, vitamint szedni, tüsszenteni zsebkendőbe vagy könyökhajlatba, rendszeres mosni kezet és ami a legfontosabb OTTHON MARADNI!!!

A vitaminra kitérve olvastam egy-két bejegyzést ami arra utalt hogy semmi értelme a vitamin szedésének. Ti hogy gondoljátok?

Remélem elégedettek vagytok a bejegyzéssel. Ha bármi kérdésetek van instagramon várom az üzenetet! Nem bánnám ha küldenétek nekem filmeket, amit mindenképp érdemes megnéznem, de ha lehetséges ne horrort. Vagy akár sorozatot is amit jelenleg néztek.

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzést. Kívánok Nektek minden jót!!

Puszi, Réka! 

Instagram


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sós perec 🥨

Hozzávalók: 60 dkg liszt  3 dl víz  7 g porélesztő  2 e. k. méz  1 t. k. só  1 t. k. szódabikarbóna  1 db tojás  ízlés szerint nagyszemű só  5 dkg olvasztott vaj Elkészítés:  A vizet meglangyosítjuk és bele keverjük az élesztőt, mézet. Egy tálba bele tesszük a lisztet, sót és hozzáöntjük a folyadékot. Mikor kezd összeállni lassanként adjuk hozzá a megolvasztott vajat.  1 órát kellesztjük. Miután eltelt egy óra a tésztát annyi részre osztjuk ahány perecet akarunk belőle készíteni. Pereceket formálunk belőle és fél órára hideg helyre tesszük.  Egy lábasba forralunk fel vizet és 1 t. k. szódabikarbónát teszünk bele. A pereceket 15-20 másodpercre bele tesszük, utána szűrőkanállal egy tepsire tesszük. Amikor mindett kifőztük tepsibe tesszük, lekenjük tojással, megszórjuk sóval (én mákot is szórtam rá) és 200°-on 20-25 percig sütjük.  Jó étvágyat hozzá!! 

Apró sütemény 2 rész

Fahéjas, kakaós csigák  A minap találtam a receptet és megtetszett, így elkészítettem. Igazi vendégváró süti, puha és finom. Egész hamar elkészül, nem kell vele sokat bibelődni.  Hozzávalók a tésztához: 50 dkg liszt  6 dkg cukor  száraz élesztő  1 db tojás 2 e. k. tejföl  200 ml langyos tej 1 dkg olvasztott vaj  Hozzávalók a töltelékhez: 5 dkg olvasztott vaj 2 kanál fahéj 2 kanál kakaó  4 kanál cukor A locsoláshoz: 120 ml langyos tej 1 kanál cukor  Elkészítés: A lisztet az élesztővel összekeverjük. A cukrot, a tojást, a tejfölt, a langyos tejet és a vajat összekeverjük, majd hozzáadjuk a lisztes részhez.  Nagyon jól formálható, nyújtott tésztát kell kapjunk, amit ketté vágunk és lisztezet deszkán négyzet alakúra kinyújtunk.  Megkenjük olvasztott vajjal és beszorjuk fahéjas cukorral. Feltekerjük és egy éles késsel 2-3 cm vastag szeletekre vágjuk.     A ...

Blogmas 2021-4 rész

Sziasztok!  Elhoztam a karácsonyi film ajánló bejegyzés második részét. Romantikus, háttérbe betevős, egyszerű történetek, ami a nap végén akár jól is jön egy csupor meleg teával, kakaóval vagy bármi mással.  Tetszett mind, örültem, hogy megnéztem őket. Jó volt egy kicsit kiszakadni a minden napokból és elveszeni más történetbe, még akkor is, hogy tudtam boldog befejezést kapnak és semmi meglepetést különösen nem fognak okozni.  Ha szeretitek a romantikus filmeket, na meg persze a karácsonyt, akkor nézzétek meg őket. Hangolodjunk együtt még jobban a karácsonyra. Kívánok jó karácsonyi filmezést Nektek!  KARÁCSONY DOLLYWOODBAN (2019)  A New Yorkban élő Rachelt felkérik, hogy szervezze meg a híres énekesnő, Dolly Parton szórakoztatóparkjának születésnapi ünnepségét. A fiatal nő a munka kedvéért kislányával együtt visszatér szülővárosába, ahol nemcsak szüleivel találkozik, hanem a szerelemmel is... KARÁCSONY 9-TŐL 5-IG (2019) Élete megbízását kapja Jennifer Clarke, ...