Ugrás a fő tartalomra

Kedvenc felsőm-OOTD #4

Sziasztok!

Mivel a tegnap nagyon jó idő volt, így a húgommal egy kicsit fotózgattunk a kertben. Néha nehezen veszem rá őt, hogy készítsen rólam egy pár fotót, de ha sikerül akkor 1 órát is rászánnunk arra, hogy több szuper jó kép is készüljön. A vasárnap folyamán is fotózkodtunk, de mivel hideg is volt és rossz idő, így azok sajnos nem sikerültek jól, de a tegnapi viszont nagyon szuperre sikeredett.

A bejegyzés lényege az lenne, hogy egy kicsit meséljek a stílusomról. Nem vagyok az a szakadt nadrág kedvelő nő, jobban szeretem az egyszerű, sima nadrágokat.

Ruhát vagy szoknyát csak alkalmakkor viselek, jobban szeretek nadrágban lenni.

Szeretem az elegáns, sima, visszafogott felsőket. Az összes felsőmet addig hordom amíg nem lesz nagyon elnyult vagy kopott. Nem az a típus vagyok, aki megveszi hordja egy pár alkalommal aztán dobja is el, mert hát már nem divat. Na nem, az nem én vagyok. Persze megtörtént, hogy tetszett a felső megvettem, viseltem is de végül megbántam, hogy megvettem mert nem éreztem benne jól magam, rájöttem hogy nem is tetszik nekem, ilyenkor a húgomnak adtam. E miatt is nem szeretem azt ha valaki felsőt vásárol nekem.



A fenti képeken látható felső az egyik nagy kedvencem. Tavaly szeptemberben találtam rá a New Yorkerben a leárazott részlegen és hát szerelem volt első látásra. Persze nem csak nekem nyerte el a tetszésemet, hanem a körülöttem levő személyeknek is. Sose fogom megbánni, hogy megvásároltam, hiszen egy nagyon szuper csinos darab. A mintákat imádom rajta. Mikor viselem nagy önbizalmat add nekem. Sajnos idén a karantén miatt még nem volt alkalmam  viselni, de karantén után biztos bepótolom.

A képek a kértünkben lévő meggyfa alatt készült. Csodaszép ilyenkor tavasszal, tele van virággal.









Köszönöm, hogy elolvastátok! Ha még szeretnétek ilyen típusú bejegyzéseket, akkor írjátok meg. És, hogy mindig első kézből értesüljetek az új bejegyzésekről íratkozzatok fel az oldalra. 

Puszi, Réka! 



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Random napi bejegyzés

Ma egy teljesen más témájú bejegyzést hoztam nektek, más bloggereknél még nem láttam. Nagyon szeretem youtubeon a napi vlogokat, így arra gondoltam hogy én is csinálok ilyet csak nem vlog formában hanem bejegyzés. Remélem tetszeni fog nektek, mert ha igen akkor nem ez lesz az első és utolsó ilyen bejegyzés. Ma olyan 8 óra körül keltem, de mire rávettem magam, hogy neki kezdjek a napnak elmúlt 10 is. Hétvégéken szeretek lustálkodni az ágyban, videókat nézni, sorozatozni és olvasni. Ez ma se volt másképp egyik kedvenc youtuberem új videóját néztem meg,  Incus ét. Olvasással folytattam tovább a lustizást. Audrey Carlan Elme c. könyvének kezdtem neki, pdf formában. És hát jött a reggeli, ami nem is indulhatod volna jobban mint egy finom melegszendviccsel. A további órákat fotózkodással és készülődéssel töltöttem. A készülődés alatt sminkelést, öltözködést, pakolást értek. Nem sminkelem túl magam az utóbbi időben, szerencsére nem igénnyel sok sminket az arcom. Napi sminkr...

Blogmas 2021-4 rész

Sziasztok!  Elhoztam a karácsonyi film ajánló bejegyzés második részét. Romantikus, háttérbe betevős, egyszerű történetek, ami a nap végén akár jól is jön egy csupor meleg teával, kakaóval vagy bármi mással.  Tetszett mind, örültem, hogy megnéztem őket. Jó volt egy kicsit kiszakadni a minden napokból és elveszeni más történetbe, még akkor is, hogy tudtam boldog befejezést kapnak és semmi meglepetést különösen nem fognak okozni.  Ha szeretitek a romantikus filmeket, na meg persze a karácsonyt, akkor nézzétek meg őket. Hangolodjunk együtt még jobban a karácsonyra. Kívánok jó karácsonyi filmezést Nektek!  KARÁCSONY DOLLYWOODBAN (2019)  A New Yorkban élő Rachelt felkérik, hogy szervezze meg a híres énekesnő, Dolly Parton szórakoztatóparkjának születésnapi ünnepségét. A fiatal nő a munka kedvéért kislányával együtt visszatér szülővárosába, ahol nemcsak szüleivel találkozik, hanem a szerelemmel is... KARÁCSONY 9-TŐL 5-IG (2019) Élete megbízását kapja Jennifer Clarke, ...

Kedvenc outfit Januárból! -OOTD #1

Sziasztok! Így január végén elsem hiszem, hogy ilyen hamar elteltek az ünnepek, mintha csak tegnap lett volna Karácsony vagy Újév. Mivel első bejegyzésemet írom így izgulók egy kicsit, hogy vajon mi fog belőle kisülni. Nézétek el nekem, ha hibázok vagy nem tökéletes a megfogalmazásom, hiszen elsőre semmi sem lehet tökéletes, van még hova fejlődjek e téren. Egy laza, de mégis ötletes hétköznapi outfit, ami az utóbbi időben a kedvencemé vált. Semmi márkásat nem viseltem, de attól még remélem tetszik nektek. A képeket a húgom készítette, akinek így utólag is köszönöm! Puszi, Réka!