Ugrás a fő tartalomra

10 perces smink rutin

Sziasztok!

Pár szóban szeretném Nektek bemutatni azokat a smink termékeket, amiket az utóbbi időben legtöbbször használtam. Hétköznapokra jó választás számomra, ugyanis 10 percél többet nem vesz igénybe a smink elkészítése. 

A Catrice camouflage korrektoráról már olvashattatok régebben a blogon. Nem nyerte akkor el a tetszésemet, ami azóta megváltozott, de nem 100%-an. 

A szemem alatti sötét karikákat elfedi éppen annyira, hogy csak halványan látszódjon, viszont nem kevés terméket kell felgyiket belőle. A pattanásaimat elfedi annyira, hogy azokat csak nagyon közelről lehessen észre venni. A korrektort szoktam még használni alapként a szemhéjamra.

010 árnyalatot használom. 

A  Bourjois 1 seconde szemhéjpalettáját imádom. Ez az a smink paletta, amivel nem lehet mellé lőni egy rohanós hétköznapon. Pár másodperc alatt felhelyezed a terméket, egy kicsit a széleit eldolgozod és kész is vagy.  Egy kis szivaccsal kell a terméket felvenni, ami nagyon pigmentált, jó minőségű és tartós. 

Számomra ez a szín világ ősszel állja inkább meg jobban a helyét. 

Jó választás azoknak akik még nem sminkeltek, de szeretnék elkezdeni. Ár arányban szerintem túl van egy kicsit árazva. Más márkánál ezért a pénz összegért egy sokkal nagyobb kiszerelésű palettát lehet venni. De az árától függetlenül számomra praktikus paletta, amit szeretek utazáskor magammal vinni.

02 Brun-ette a-dorée árnyalatban van meg nekem. 


A Catrice blush box termék vásárlása nagyon jó döntés volt. Félve vásároltam meg, de nem bántam meg és csak ajánlani tudom. Tavasszal vásároltam, de úgy néz ki mintha csak ma vettem volna. 

Nem csak pirosítóként használom, hanem szemhéjpúderként is és mind két esetben megálja a helyét. Nem porlódik, éppen annyira pigmentált, mint amennyire kell és tartós. Keveset kell a termékből felvenni az ecsettel, mivel eléggé látványos a végeredmény. Van egy kicsi csillám beütése, ami nekem tetszik.

050 Burgundy árnyalatban van meg nekem.

Rúzsok terén jobban szeretem a matt verziót, de hétköznapokra, suliba jobban szeretem a krémesebb állagúakat. Az Oriflame rúzsa erre jó választás. Egy kis színt és fényt add az ajkaimnak. Nem kell minden ivás után újra kennem, de éves után már szükséges. Több árnyalatban van meg nekem, de mostanában a Roswood árnyalatút használtam inkább. 

Az Avon ajakkontúr ceruzáját nem használom annyira gyakran, de az utóbbi időben ez is a smink rutinom egyik alap része volt. 



Remélem tetszett Nektek a bejegyzés, ha próbáltátok valamelyik terméket, akkor írjátok meg a véleményeteket. 

További szép napot! 

Instagram

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sós perec 🥨

Hozzávalók: 60 dkg liszt  3 dl víz  7 g porélesztő  2 e. k. méz  1 t. k. só  1 t. k. szódabikarbóna  1 db tojás  ízlés szerint nagyszemű só  5 dkg olvasztott vaj Elkészítés:  A vizet meglangyosítjuk és bele keverjük az élesztőt, mézet. Egy tálba bele tesszük a lisztet, sót és hozzáöntjük a folyadékot. Mikor kezd összeállni lassanként adjuk hozzá a megolvasztott vajat.  1 órát kellesztjük. Miután eltelt egy óra a tésztát annyi részre osztjuk ahány perecet akarunk belőle készíteni. Pereceket formálunk belőle és fél órára hideg helyre tesszük.  Egy lábasba forralunk fel vizet és 1 t. k. szódabikarbónát teszünk bele. A pereceket 15-20 másodpercre bele tesszük, utána szűrőkanállal egy tepsire tesszük. Amikor mindett kifőztük tepsibe tesszük, lekenjük tojással, megszórjuk sóval (én mákot is szórtam rá) és 200°-on 20-25 percig sütjük.  Jó étvágyat hozzá!! 

Apró sütemény 2 rész

Fahéjas, kakaós csigák  A minap találtam a receptet és megtetszett, így elkészítettem. Igazi vendégváró süti, puha és finom. Egész hamar elkészül, nem kell vele sokat bibelődni.  Hozzávalók a tésztához: 50 dkg liszt  6 dkg cukor  száraz élesztő  1 db tojás 2 e. k. tejföl  200 ml langyos tej 1 dkg olvasztott vaj  Hozzávalók a töltelékhez: 5 dkg olvasztott vaj 2 kanál fahéj 2 kanál kakaó  4 kanál cukor A locsoláshoz: 120 ml langyos tej 1 kanál cukor  Elkészítés: A lisztet az élesztővel összekeverjük. A cukrot, a tojást, a tejfölt, a langyos tejet és a vajat összekeverjük, majd hozzáadjuk a lisztes részhez.  Nagyon jól formálható, nyújtott tésztát kell kapjunk, amit ketté vágunk és lisztezet deszkán négyzet alakúra kinyújtunk.  Megkenjük olvasztott vajjal és beszorjuk fahéjas cukorral. Feltekerjük és egy éles késsel 2-3 cm vastag szeletekre vágjuk.     A ...

Blogmas 2021-4 rész

Sziasztok!  Elhoztam a karácsonyi film ajánló bejegyzés második részét. Romantikus, háttérbe betevős, egyszerű történetek, ami a nap végén akár jól is jön egy csupor meleg teával, kakaóval vagy bármi mással.  Tetszett mind, örültem, hogy megnéztem őket. Jó volt egy kicsit kiszakadni a minden napokból és elveszeni más történetbe, még akkor is, hogy tudtam boldog befejezést kapnak és semmi meglepetést különösen nem fognak okozni.  Ha szeretitek a romantikus filmeket, na meg persze a karácsonyt, akkor nézzétek meg őket. Hangolodjunk együtt még jobban a karácsonyra. Kívánok jó karácsonyi filmezést Nektek!  KARÁCSONY DOLLYWOODBAN (2019)  A New Yorkban élő Rachelt felkérik, hogy szervezze meg a híres énekesnő, Dolly Parton szórakoztatóparkjának születésnapi ünnepségét. A fiatal nő a munka kedvéért kislányával együtt visszatér szülővárosába, ahol nemcsak szüleivel találkozik, hanem a szerelemmel is... KARÁCSONY 9-TŐL 5-IG (2019) Élete megbízását kapja Jennifer Clarke, ...